A gerincferdülés nagyobb arányban érintik a kamasz lányokat, mint fiúkat. Ennek hátterében a hormonális okok állnak feltételezhetően, de a mai napig nincsenek erre vonatkozóan konkrét eredmények.
Mivel főként a kamasz lányokat érinti ez a betegség, így pszichés problémákat is von maga után. A kamaszkor egyébként is egy nehéz korszak mind a szülők, mind a gyermek számára. Jönnek a külsővel való elégedetlenségek, a barátok nagymértékben befolyásolják a kamaszok önmagukhoz való viszonyát. Itt áll a lányunk a gyermek és felnőttkor között tele van kérdéssel, és még jön egy gerincferdülés is. Ezt hatalmas csapásnak élik meg. A diagnózis ismerete után már ők is másképp tekintenek magukra. Úgy érzik, hogy ettől ők már teljes életet soha nem élhetnek. Eddig is nagy zűrzavar volt a fejükben az önismeret tekintetében, de egy kimondott és leírt diagnózis még többet ront a helyzeten.
A szülők is sokszor megriadnak egy ilyen diagnózis hallatán. Kétségbeesnek, és próbálnak mindent megtenni gyermekükért. Ezen a ponton sokszor konfliktusokba ütköznek, a kamasz lázad minden kezelés ellen, nem akarja elfogadni a helyzetet, és magát sem. A szülők felismerik a kezelés fontosságát, és ők tisztában vannak a várható következményekkel, így ők pedig próbálják a kamaszt is rábeszélni a terápiára.
A helyzeten tovább ront, ha még korzett hordása is szükségessé válik. Ilyenkor szokott a kezelés katasztrófába fulladni. Gondoljuk magunkat a kamasz helyébe, egy korzettet kell neki hordani télen- nyáron, éjjel- nappal…. Őszintén szólva ez számomra is kihívás lenne, megszokni a hordását, és a szörnyülködő tekinteteket az utcán! A szülők ilyenkor teljesen elkeserednek, mindennap egy harc a korzettel és a gyermekükkel, sokszor rossz szülőnek is érzik magukat, hogy ennyit kell veszekedni a gyermekükkel, holott ők a legjobbat akarják neki!
Mit tehetünk egy ilyen helyzetben?
Először is fontos, hogy a kamasz is tájékoztatva legyen a probléma következményeiről, nem fenyegetően kell ezt tenni! Nagyon fontos, hogy a gyógytornásszal olyan viszonyt alakítson ki, amiben partnerként tudják egymást kezelni!
Az iskolában a szülő beszéljen az osztályfőnökkel, hogy a későbbiekben a gyermek ne váljon gúnyolódások célpontjává. Ha a barátok, osztálytársak elfogadóak a korzett hordással, akkor őt sem fogja rettegéssel eltölteni a viselése.
A szülők esetében nagyon fontos a gyermekkel való kommunikáció, türelmesnek kell lenni vele. Otthon ne legyen tabu téma a korzett, és a vele kapcsolatos kezelések. Merjék a szülők is egymással megosztani a félelmeket, nem szabad magukban tartani, mert az egymás között is konfliktusokat gerjeszthet.
A legfontosabb, hogy a szülőknek legyen idejük nyomonkövetni a gyermekünk otthoni tornáját! Sokszor amiatt is megáll a javulás, ha az otthoni torna nincs maradéktalanul teljesítve. Nem szabad ráhagyni a gyermekre, mert ebben a korban előfordul, hogy nem úgy, és nem annyit tornázik, mint ahogy a gyógytornász betanította.
Ez egy új helyzet mind a szülők mind a gyermek számára, ezt együtt, családként kell átvészelniük! Nagy szerepe van ilyenkor a családi összetartó erőnek a kezelés előrehaladásában. Ha nem sikerül a konfliktusokat megoldani, akkor ne szégyelljenek egy szakemberhez fordulni! Rengeteg elnyomott érzésre derülhet fény, és sokkal hamarabb megoldódik a helyzet, mint várták!
Kitartást kívánok minden szülőnek, és kamasznak a kezelések során!
