Derékfájással edzőteremben?

Nagyon sokszor kérdezik főként a fiatal páciensek, hogy gyakran járnak edzőterembe, és mi az a feladat, amiket végezhetnek a derékfájásukkal úgy, hogy közben nem ártanak magunknak vele. Látatlanban nehéz pontos gyakorlatokat meghatározni, hiszen sok minden múlik a feladat kivitelezésének pontosságán. Itt elsősorban azokat szeretném felsorolni, amely eszközöket érdemes elkerülni, ha derékfájásunk van.

Porckorongsérv:

A leggyakoribb probléma a fiatalok körében, ennek egyik oka az ülő életmód, és a gyenge izomzat. Nagyon fontos, hogy ha úgy megyünk edzőteremben, hogy fáj a derekunk, és diagnosztizálva van a betegség, de éppen akkor nincs kisugárzó panaszunk, akkor a futást kerüljük! Ha nem tudjuk megfelelően tartani a lumbalis gerincünket, úgy, hogy a fájdalmat csökkentjük mozgás közben, akkor nem érdemes futni, mert azzal csak rontunk a helyzeten. Helyette jobb, ha göröngyös talajon sétálunk, vagy pedig az ellipszis gép használata során nincs olyan nagy nyíróerőknek kitéve a gerincünk, mint futáskor. Fontos még, hogy érdemes a felhúzásokat is elkerülni, hiszen állásból kell ilyenkor emelni igen nagy súlyokat, ami tovább ront a helyzeten. Aki ilyen problémával rendelkezik annak javaslom, hogy minél többet használjon fittballt, BOSU-t, vagy TRX-et, ezeket építse be az edzéseibe, de úgy végezze a gyakorlatokat, hogy a gerinc megfelelő helyzetben legyen beállítva. Előtte érdemes egy gyógytornásszal konzultálnia.

Csigolya elcsúszás:

A futás itt is szintén tiltó listára került, a felhúzással együtt. Spinning, futópadon való séta, ellipszis ajánlott helyette. Itt is fontos, hogy minél több instabil eszközt használjunk az edzésünk során: fittball, BOSU, TRX, dynair párna.. stb. Ugró, rugó sportok kifejezetten kerülendők, hiszen az plusz kompressziót, nyíróerőt generál a gerincben. A bordásfalon végzett húzódzkodás megengedett, ha már erősebbek vagyunk meg lehet próbálni térdfelhúzást is a bordásfalon, itt viszont figyelni kell végig a hasunk feszítésére, mert anélkül többet ártunk, mint használunk.

A két betegség ugyanazon elven tud létrejönni: a csigolyákat összekötő mélyen fekvő izmok gyengék, így sem a porckorongot, sem a csigolyákat nem tudják a helyükön tartani a rájuk ható nyíróerők ellenében. Ezért is fontos mind a két esetben, hogy minél több instabil felszínnel dolgozzunk, mert ahogy ezeken az eszközökön egyensúlyozunk, úgy aktiváljuk azokat a pici izmokat, melyek megadják a gerincünk stabilitását.

 

Gerincferdülés:

Itt fontos tudnunk és tisztában lenni azokkal a mozdulatokkal, amelyek a korrigált helyzetet fenntartják. Érdemes előtte a Schroth gyakorlatokat megtanulni, hiszen ha már megy önállóan a korrekció, utána már arra kell figyelni, hogy sportolás közben ezt a korrigált testhelyzetet végig fenntartsuk, és úgy nem fogjuk rontani a görbületünk mértékét. Kifejezetten ajánlott a fittball-os edzés, TRX tréning, de ezek során végig figyelni kell, hogy ne a görbület irányára dolgozzunk rá, hanem korrigálva végezzük a gyakorlatokat!

Akinek nincs diagnosztizálva semmilyen probléma, amely indokolná a rendszeresen visszatérő derékfájdalmakat, javaslom, hogy keressen olyan személyi edzőt, aki gyógytornász is. Előbb konzultáljon vele, megtanulják a megfelelő gyakorlatokat, és egyénre szabottan meg fogja tudni mondani, melyek azok az eszközök, amelyeket érdemes kerülnie.

Ha az olvasottakhoz kérdése merül fel, szívesen válaszolok rá emailben: agostonaida@gmail.com 🙂

Egyensúlyt fejlesztő eszközök: mire jók, és hogyan használjuk őket?

Az egyetemi szakdolgozatom elkészítése miatt, sajnos mostanában nem volt időm blogot írni, de mivel már az elkészült, így ismét tudom folytatni 🙂 

A diplomamunkámban is instabil eszközzel dolgoztunk, és annak az eredményeit összegeztük. Bepillantást nyerhetnek, hogy az instabil eszközökkel milyen izmokra tudunk hatni, és hogyan tudjuk vele fejleszteni a testtudatunkat. 

  1. Dinamikus ülőpárna

Már többször írtam az ülőpárna fontosságáról, ám akkor főként az ülés szempontjából. A párnát lehet használni álló helyzetben is. Azért is nagyon jó az instabil felület, mert a talpunk kis izmainak is működésbe kell lépnie. Lúdtalpasoknak is nagyon jó, főként az álló helyzetben végzett gyakorlatok. Használhatják derékfájással, és egyéb alsó végtagi fájdalmakkal élők is. 

Fontos, hogy annyira fújjuk csak fel, hogy amikor ráállunk mind a két lábunkkal, akkor sem a lábujjunk, sem pedig a sarkunk nem érintheti a talajt. 

Nagyon jó térdműtétek után, csípő-és térdprotézis műtét utáni rehabilitációban is használjuk. 

2. BOSU

A diplomamunkám során is ezt az eszközt használtam. Ugyanolyan instabil felszínt biztosít, mint az ülőpárna, viszont sokkal többféle gyakorlat kivitelezhető vele. Tartanak külön BOSU edzéseket is már, cardiovascularis állóképességet is lehet vele fejleszteni, szintén jó alsó végtagi sérülések rehabilitációjában, gerincsérveseknél, derékfájósoknál, tartáshibáknál is előszeretettel alkalmazzuk. Ez egy félbevágott fittballnak felel meg, nagyobb a térigénye is. 

Miért fontos az egyensúlyunk fejlesztése?

Az instabil eszközök használata során sokkal több izom lép működésbe, fejleszti a neuromuscularis hálózatot is, tehát az ideg-izom összeköttetéseket. A gyakorlatok során eleinte nagyon kell koncentrálni, idősebbeknek is ajánlott pont azért, mert az idegrendszerre is pozitív hatást gyakorol. Az instabil felületen sokkal nehezebb megállni, emiatt több izom kell, hogy működjön, megteremte az ízületeknek a stabil kiinduló helyzetet a gyakorlatok elvégzéséhez. Gyerekeknél is alkalmazható, hiszen a gyakorlatokat tudjuk az eszközzel színesíteni. A mozgásszervi rehabilitációban, pedig azért szeretem ezeket alkalmazni, hiszen ha az egyensúlyunkat fejlesztjük azzal minden fejlődik: izomerő, mozgáspálya, egyensúly, koordiánáció.

Gerincproblémáknál is nagyon hatásosan alkalmazható, hiszen az instabil felszínen való álláshoz szükséges, hogy a gerincet stabilizáló mély izomzat (mulitfidus, rotatores, transversospinalis) bekapcsolódjon a működésben. Általában ezek az izmok gyengültek, így alakulhat ki a derékfájás, vagy a porckorongsérv, hiszen ha ez az izomzat kellően erős, akkor az nem engedi a porckorongot kiboltosulni, így az nem tud neurológiai tüneteket okozni (alsó végtagba sugárzó fájdalom). 

Remélem, hogy egyre többen fognak instabil eszközöket vásárolni, akár otthoni gyakorlásra is 🙂